Mané: Elfogadom, ha nem nyerhetjük meg a bajnoki címet


Sadio Mané azt mondta, megérti, ha a koronavírus-járvány miatt csapata, az FC Liverpool nem nyerheti meg az angol labdarúgó-bajnokságot.   

    Jürgen Klopp együttese toronymagasan, 25 pontos előnnyel vezeti a Premier League-et, s már csak két győzelemre volt attól, hogy 1990 után ismét diadalmaskodjon, amikor kitört a pandémia, s félbeszakították a küzdelmeket. A 2019/20-as idényt határozatlan időre felfüggesztették, a résztvevők pedig csak akkor térhetnek vissza a pályára, ha a körülmények megfelelőek, leginkább biztonságosak lesznek. Ezzel együtt akadnak olyan vélemények, hogy az idényt érvénytelenné kell nyilvánítani.


    "Meg akarom nyerni a mérkőzéseket, meg akarom nyerni a trófeát, ez minden vágyam. De a mostani helyzetben bármi történik, azt meg fogom érteni." - idézte a Sky Sports internetes oldala a szenegáli válogatott Manét, aki oroszlánrészt vállalt a Vörösök menetelésében.


    "Nehéz szituációba került a Liverpool, de világszerte több millió ember került sokkal nehezebb helyzetbe. Vannak, akik elvesztették a hozzátartozójukat - folytatta a támadó. - Az az álmom, hogy idén nyerjünk, de ha nem jön össze, elfogadom, ilyen az élet. Remélhetőleg jövőre megnyerjük a bajnokságot."


    Hozzátette: még nem érzi magát bajnoknak, imádja a munkáját, a futballt, s a legjobban azt szeretné, ha a csapata a pályán harcolhatná ki a végső győzelmet.




MTI.hu
Close Menu