Akkorát csavarhatnak a BL következő kiírásán, hogy a magyar bajnok ki is maradhat belőle



Jelenleg nem tiszta, hogyan tudják befejezni a Bajnokok Ligája futó kiírását, azonban az biztos, hogy ez már a következőt is befolyásolja.

A The Times információi szerint az UEFA-nál felmerült, sőt, hétfőn tárgyalnak is arról, hogy a következő európai kupaidény selejtezőjét lerövidítik. Arról már volt szó, hogy az idei sorozatot augusztus végéig be kellene fejezni, viszont akkor nyár végén semmiképp sem indulhatnak el a selejtezők.

A következő BL-szezon október végén indulhatna tehát, így kardinális kérdéssé vált, hogy mi legyen a selejtezővel – ez ugye normál esetben három fordulóból és egy playoffkörből áll.

A The Times azt írja, az UEFA tanulmányozza annak lehetőségét, hogy a selejtezők párharcai egymeccsen, semleges pályán dőljenek el.

Ez az egyik forgatókönyv, a másik még súlyosabb:

csak a playoffkört rendeznék meg.

Ebben az esetben az amúgy is csekély eséllyel induló magyar bajnok jelen sem lenne a Bajnokok Ligájában, hiszen oda az UEFA-rangsor alapján kerülne be annak a 12 országnak a bajnoka, amelynek nincs még csoportkörös résztvevője.

Jelen állás szerint a spanyolok, az angolok, a németek és az olaszok 4-4, a franciák, oroszok 2-2, a portugálok, belgák, ukránok és törökök 1-1 csapata automatikusan főtáblás, hozzájuk jön még a címvédő és az El-győztes.

Maradt hát hat kiadó hely, amiért a lista alapján 12 ország bajnokcsapata küzdenek meg: Hollandia, Ausztria, Csehország, Görögország, Horvátország, Dánia, Svájc, Ciprus, Szerbia, Skócia, Fehéroroszország és Svédország.

És ez még nem minden, hiszen a BL-ből át lehetne esni az El-be is, a selejtezők vesztesei kerülnének át, tehát a második számú sorozatot is rendesen összekuszálná a döntés.

Mindenesetre a magyar bajnoknak és a magyar focinak minden olyan nemzetközi eredményre szüksége lenne, amit például tavaly a Fradi mutatott az Európa-ligában. Tehát a döntés az egész magyar labdarúgást erősen befolyásolja. - írta a Player.hu
Close Menu