Ferencváros - Debrecen mérkőzéssel folytatódik az NB 1

Szombat délután 15.55 órakor az első fordulóból elhalasztott Ferencváros–Debreceni VSC mérkőzéssel folytatódik a kényszerszünet után az OTP Bank Liga. Az első teljes fordulót jövő szombaton játsszák, addig még a listavezető bepótolja az Újpest elleni, idegenbeli találkozóját is.

forrás: dvsc.hu

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–DEBRECENI VSC
(Szombat, Groupama Aréna, 15.55. M4 Sport)

A Ferencváros 2017 áprilisa óta veretlen pályaválasztóként a bajnokságban, három ponttal vezet a második helyezett MOL Fehérvár előtt, két mérkőzéssel kevesebbet játszva. A DVSC ellen az elmúlt négy, az Üllői úton rendezett mérkőzésén kivétel nélkül két gólt szerzett, háromszor győzött, egyszer döntetlent játszott. Érdekes, hogy a 2014 nyarán átadott stadionban bajnoki találkozón még soha nem voltak ötezernél kevesebben, ha a Loki vendégeskedett ott – ez a sorozat természetesen megszakad most, a zárt kapus rendezés miatt.

A Vitelki Zoltán által irányított DVSC a legutóbbi öt bajnokijából négyet elveszített, egyet nyert csak meg, de ez csak statisztika, aligha lehet most a február-márciusi formából kiindulni. Az viszont biztos, hogy védekezésben nagyot kell javulnia a Lokinak, a Ferencváros ugyanis a legjobb gólátlagú csapat az OTP Bank Ligában, a debrecenieknél viszont egyedül a sereghajtó Kaposvár kapott több gólt a teljes mezőnyben az eddigi fordulókban.

A két csapatot 23 pont választja el a tabellán, ez alapján nem meglepetés, hogy a fontosabb statisztikai adatokban a Ferencváros jobban szerepelt a bajnokság eddigi mérkőzésein a Debrecennél. Az InStat elemzések alapján készült összevetésből kitűnik, hogy a kiválasztott mutatókból egyedül a párharcok számában előzte meg szombati riválisát a DVSC, minden másban a Ferencváros statisztikai adatai a jobbak (ld. keretes írásunkat).

A Ferencváros és a DVSC az aktuális idényben kétszer találkozott egymással. A Nagyerdei Stadionban 6-1-re nyert a Fradi novemberben, míg februárban, a Groupama Arénában 2-0 lett a végeredmény.


MLSZ.hu
Close Menu