A Celta kivásárolná Rafinhát



A spanyol élvonalbeli Celta Vigo hosszabb távon is meg akarja tartani Rafinhát, ezért kész 16 millió euróért kivásárolni szerződéséből a brazil labdarúgót, aki az FC Barcelona kölcsönjátékosaként szerepel a csapatnál.

   
A Mundo Deportivo katalán sportnapilap úgy tudja, kontraktusa egyik pontja szerint ennyi pénzért elengedik a spanyol bajnoki címvédőtől a 27 éves középpályást.

A kérdés inkább az, akar-e ő maga is a Celtánál futballozni tovább, ugyanis a válogatott labdarúgó állítólag szívesebben folytatná az olasz vagy az angol első osztályban, s már kapott is ajánlatot mind a Serie A-ból, mind pedig a Premier League-ből. Olaszországban már légióskodott: a 2017/18-as szezonban kölcsönben az Internazionale játékosa volt.
   
Rafinha a Celtában 23 tétmeccsen lépett pályára a 2019/20-as idényben, kétszer talált a kapuba és egy gólpasszt adott.

MTI
Close Menu