A Mezőkövesd először, a Honvéd nyolcadszor nyerhet - ELŐZETES



A Mezőkövesd Zsóry FC története első kupadöntőjére készül, míg a Budapest Honvéd nyolcadik alkalommal emelheti magasba a trófeát a labdarúgó Magyar Kupa fináléjában, amelyet szerdán 20 órától a Puskás Arénában rendeznek.

   
A tavaly is finalista fővárosiak immár 19. alkalommal kerültek a sorozat döntőjébe, legutóbb 2009-ben diadalmaskodtak.
   
A döntő előtti online sajtótájékoztatón a borsodiak vezetőedzője, Kuttor Attila elmondta, a hosszabb ideje sérült Guzmics Richárdot leszámítva mindenki bevethető.
   
"Minden játékos azért futballozik, hogy ilyen mérkőzéseken részt vegyen. Tiszta lelkiismerettel megyünk bele a csatába. Nincs bennünk félelem, bárhogy történik, emelt fővel fogunk lejönni a pályáról" 

- fogalmazott Kuttor, aki mind a négy kupadöntője után ünnepelhetett futballistaként.

"Különleges élmény, nem mindenkinek adatik meg, hogy játékosként és edzőként is kupadöntőt játsszon."
   
A Honvéd legnagyobb erősségének azt tartja, hogy "kipróbált, harcos csapat, amely sok csatát megélt már", ám az ő együttese is rendelkezik rutinos játékosokkal, akik "tudják, mit kell tenni, hogy kell ilyen helyzetben futballozni".
   
Az MTI kérdésére elmondta, a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet nagy hatással volt nemcsak a futballra, hanem a mindennapi életre. Csapatával igyekeznek alkalmazkodni a speciális helyzet nyomán kialakult lebonyolításhoz, de az öt-hat hetes sorozat alatt a mérkőzések száma és sűrűsége miatt ez nem egyszerű, mert nagy igénybevételt jelent a játékosoknak.
   
A helyszín kapcsán úgy vélekedett, bár teltház nem lesz, de jó, hogy jelen lehetnek a nézők.
   
"A stadion atmoszférája pedig már önmagában olyan, hogy ott edzőnek lenni felemelő érzés" 

- fogalmazott Kuttor.
   
A játékosok közül Berecz Zsombor jó érzésekkel készül a fináléra.
   
"A kellő magabiztosság megvan nálam és a csapatnál is, meg tudjuk nyerni ezt a kupát, semmiképp sem esélytelenebbként lépünk pályára" 

- mondta a középpályás, aki egy vesztes kupadöntőben szerepelt, míg amikor nem lépett pályára, akkor győzött a csapata.
   
Berecz különösen várja, milyen érzés pályára lépni az új Puskás Arénában. Szerinte jobb lenne, ha még több nézőt be tudnának engedni, de így is jobb lesz, mintha kartonbábuk és mesterséges zajok lennének helyettük.
   
A Budapest Honvéd trénere, Pisont István felidézte 1989-ből az első kupasikerét, amely 18 évesen - a megnyert bajnoki címmel - óriási élmény volt számára.
   
Kifejtette, vasárnap a Debrecen ellen 3-1-re megnyert bajnoki előtt azt kérte a játékosaitól, hogy ne tartalékoljanak, adjanak bele mindent, mivel fontos volt számukra a győzelem. Rámutatott, a Mezőkövesd harmadik helyezettként a bajnokságban közelebb áll az európai kupaszerepléshez, míg nekik az MK-döntő a nagy lehetőségük. Megemlítette, az ellenfél a Diósgyőr ellen több játékosát is pihentette, ráadásul egy nappal több állt rendelkezésére a finálé előtt, illetve csapatának az elmúlt héten volt egy 120 perces összecsapása is. Számukra az lehet előny, hogy az MTK elleni visszavágón már megismerkedtek a pályával, élményeket és tapasztalatokat gyűjtöttek.
   
Pisont elárulta, több játékosának is vannak rossz emlékei kupadöntőkről, ezért inkább nyugtatni, mint túlpörgetni kell őket. A szakember úgy vélte, a döntőben egyenlő esélyekkel lépnek pályára a felek.
   
Batik Bence elárulta: megfordult a fejében, hogy a szerdai már a negyedik kupagyőzelme lehetne.
   
"A tavalyi vereség után óriási bennünk a hiányérzet, ezt szeretnék pótolni" 

- utalt a MOL Vidi FC ellen 2019-ben elvesztett fináléra a 26 éves középpályás.
   
Mint mondta, az elődöntőben jó érzés volt pályára lépni az új stadionban. Szerinte nagyon összehozta a csapatot, hogy az MTK ellen 120 percet követően sikerült továbblépni és hogy a Debrecen ellen tíz emberrel játszva is betaláltak.
   
A Mezőkövesdet nem érzi esélyesebbnek Batik annak ellenére, hogy a rivális harmadik, a Honvéd pedig hatodik a bajnoki tabellán. A két gárda eddig kétszer találkozott az idényben, a fővárosban és Mezőkövesden is 2-1-es vendégsiker született.
   
Sipos Jenő, a magyar szövetség (MLSZ) szóvivője kiemelte: a néhány héttel korábbi állapothoz képest öröm, hogy nézők előtt játszhatnak a csapatok. Egyben hangsúlyozottan kérte mindenkitől az előírások betartását a járvány terjedésének megakadályozása miatt. Mint mondta, a különleges helyzet fegyelmezett magatartást kíván mindenkitől, aki részt vesz a finálén.
   
Az MLSZ honlapjának keddi beszámolója szerint a nagy érdeklődésre való tekintettel, az előzetes terveknek megfelelően a második karéj szektoraiba is elindult az online jegyértékesítés.
   
A Puskás Aréna és elődjei eddig 27 alkalommal adtak otthon a kupafinálénak, legutóbb hat éve volt erre példa.

MTI
Close Menu