Bódog Tamás távozott a Kisvárda vezetőedzői posztjáról

Bódog Tamás távozott a labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda Master Good FC vezetőedzői posztjáról.


 

A szabolcsi klub honlapján Révész Attila sportigazgató közölte, mindkét fél kölcsönösen elégedett volt a közösen töltött időszakkal, ám a játékosokhoz hasonlóan az edzők is kapnak máshonnan ajánlatokat egy-egy sikeresebb időszak alatt.
   
"Ez most sem történt másként, Bódog Tamáshoz több ajánlat is befutott. Ő jelezte, hogy nagyon szívesen maradna klubunknál, de a gondolat természetesen ott motoszkált a fejében, és én is úgy voltam vele, ha jobb lehetőségei vannak, nagyobb célokért küzdhet, akkor nem gördíthetünk akadályt elé. Azzal búcsúztam el tőle, hogy bármikor nagyon szívesen visszavárjuk, az ajtónk nyitva marad előtte" 

- tette hozzá.
   
Bódogot február 6-án nevezték ki a Kisvárda vezetőedzőjévé, mérlege 14 bajnoki mérkőzésen hat győzelem, három döntetlen és öt vereség volt, így csapata a nyolcadik helyen végzett, és bennmaradt az élvonalban.
   
"Nagyszerű öt hónap van mögöttem, minden percét élveztem a munkának. A klubnál elindult folyamat jó irányba tartott a mostani időszakban is, jó érzés volt ennek a részesévé válni. Amit kértem a játékosoktól, azt szó nélkül, lelkesen és jó motiváltsággal teljesítették" 

- mondta Bódog.
   
A tréner hozzáfűzte, egyelőre nem tudja, hogyan alakul a további pályafutása.

MTI
Close Menu