Kedden megvédheti bajnoki címét a Ferencváros

Kedden este a címét megvédve nyerheti meg fennállásának 31. bajnoki trófeáját a Ferencváros labdarúgócsapata, amely az OTP Bank Liga 30. fordulójában a Magyar Kupa-győztes Budapest Honvéd vendégeként lép páylára az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

    

A két együttesnek ez lesz a 207. NBI-es összecsapása, a zöld-fehérek legutóbb 2019 februárjában győzték le a kispesti csapatot, azóta egyszer Honvéd-siker, két alkalommal pedig 0-0-s döntetlen született. Az örökmérleg ferencvárosi fölényt mutat, 113 sikerük mellett 59-szer kaptak ki és 34-szer zárult döntetlennel a Honvéd elleni élvonalbeli mérkőzésük.
    
Ha a Ferencváros most nyer a piros-fekete gárda ellen, akkor három körrel az idény vége előtt biztosan bajnok, függetlenül attól, hogy a második Fehérvár szerdán legyőzi-e a vendég és a kiesés elkerüléséért küzdő Debrecent. Az mlsz.hu-n olvasható versenykiírás szerint pontazonosság esetén elsőként a több győzelem rangsorol, ebben a mutatóban legfeljebb holtversenyben végezhet az FTC és a Fehérvár. Ezután a helyezésről a bajnoki meccsek gólkülönbsége dönt, mely alapján most a Ferencváros áll jobban, de a két csapat gólaránya közötti öt találatos különbség az utolsó négy körben még könnyen változhat. 

Ha gólkülönbségben is azonos mutatóval zár a két együttes, akkor a több rúgott gól rangsorol, de ebben sem nagy a különbség, az FTC 54, a Fehérvár 52 gólt szerzett az eddigi 29 forduló alatt. Mindezek után az egymás elleni eredmények döntenek a végső helyezésekről, ebben pedig a Ferencváros áll jobban, amely az eddigi két Fehérvár elleni találkozóját megnyerte ebben az idényben.
    
Az ezüstérmes minden bizonnyal a székesfehérvári együttes lesz, előnye ugyanis 10 pont a harmadik Mezőkövesddel szemben.
    
A nemzetközi kupaszereplést érő bronzérmes helyért viszont nagy csata várható az utolsó fordulókban, a kövesdieknek 46 pontjuk van, a Puskás Akadémia 44-gyel követi őket, de az egyformán 41 pontos Diósgyőrnek és Honvédnak sem lehetetlen még odaérnie a harmadik helyre.
    
A Magyar Kupában ezüstérmes, és az újrakezdés óta mélyrepülésben lévő Mezőkövesd ezúttal az új vezetőedzővel erőre kapott és a tabellán egyre feljebb kúszó Újpest vendége lesz, míg a Puskás Akadémia épp a mögötte egy hellyel álló Diósgyőrrel csap össze Miskolcon.
    
Az NBI-től már biztosan búcsúzott Kaposvár szerda délután a Paks otthonában szerepel, és a hazaiaknak nagy szükségük van a három pontra ahhoz, hogy minél távolabb kerüljenek a kiesést jelentő 11. pozíciótól.

    OTP Bank Liga, 30. forduló:

    kedd:

Kisvárda Master Good-ZTE FC 19.00
Budapest Honvéd-Ferencvárosi TC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 21.05

    szerda:

Paksi FC-Kaposvári Rákóczi FC 16.55
MOL Fehérvár FC-Debreceni VSC 19.00
Diósgyőri VTK-Puskás Akadémia FC 19.00
Újpest FC-Mezőkövesd Zsóry FC 21.05


    A tabella:

 1. Ferencváros                 29 20   7   2    54-23  67 pont
 2. MOL Fehérvár FC             29 16   8   5    52-26  56
 3. Mezőkövesd Zsóry FC         29 13   7   9    39-27  46
 4. Puskás Akadémia FC          29 11  11   7    44-37  44
 5. Diósgyőri VTK               29 12   5  12    37-40  41
 6. Budapest Honvéd             29 11   8  10    31-36  41
 7. Újpest FC                   29 10   6  13    37-42  36
 8. ZTE FC                      29  9   9  11    46-41  36
 9. Kisvárda Master Good        29 10   5  14    37-40  35
10. Paksi FC                    29  9   7  13    37-47  34
11. Debreceni VSC               29  9   5  15    42-55  32
12. Kaposvári Rákóczi FC        29  4   2  23    24-66  14 - már kiesett

MTI
Close Menu