Menesztette vezetőedzőjét a Valencia

A Valencia labdarúgócsapata menesztette Albert Celades vezetőedzőt.




A klub honlapjának hétfői közleménye szerint azonnali hatállyal elküldték az együttest eddig irányító szakembert, kedden már az eddigi másodedző Voro Gonzalez vezeti majd az edzést. Gonzalez eddig öt alkalommal összesen 37 mérkőzésen irányította a Valenciát, ebből négyszer beugróként.
 
Celadest tavaly szeptemberben nevezték ki Marcelino García Toral helyére, és bár az együttes sokáig a Bajnokok Ligája indulást jelentő helyekért csatázott, az újrakezdés óta lejátszott öt mérkőzésen mindössze négy pontot szerzett, így hátránya már nyolc pont a negyedik helyezett Sevillával szemben.
 
Gonzalez szerdán az Athletic Bilbao ellen mutatkozik be újra a kispadon.

MTI
Close Menu