Profi karrierje első csapatában tér vissza Arjen Robben

Egy évvel visszavonulását követően a következő szezonban profi karrierje első csapatában az élvonalbeli FC Groningenben tér vissza Arjen Robben.



A Bayern München egykori holland klasszisa 2019 nyarán jelentette be, hogy visszavonul a profi labdarúgástól.

A jelek szerint azonban mindössze egy évig bírta szeretett sportja nélkül. Profi karrierje első csapata, a Groningen ugyanis szombaton azt közölte, hogy Robben hetekkel ezelőtt edzésbe állt, hogy megfelelő fizikai állapotba kerüljön a az új szezon kezdetére.

A volt válogatott futballista 16 évesen a Groningenben kezdte pályafutását, majd szerepelt a PSV Eindhovenben, a Chelsea-ben és a Real Madridban is.

Összesen 12 bajnoki címe van, a nemzeti együttesben pedig 96-szor lépett pályára, játszott a 2010-es világbajnoki döntőben is, amelyet elvesztett Hollandia.

MTI/Blikk
Close Menu