Az éllovas Real Madrid hazai pályán két góllal legyőzte a kiesés ellen küzdő Alavést a spanyol labdarúgó-bajnokság 35. fordulójának pénteki zárómérkőzésén.
 |
forrás:AS.com |
A találkozó 11. percében Karim Benzema büntetőből juttatta vezetéshez a fővárosi gárdát, a francia csatár az 50. percben gólpasszt adott Marco Asensiónak.
Zinédine Zidane együttese az újrakezdés óta még hibátlan, ez volt sorozatban a nyolcadik sikere, ezeken hatodszor gólt sem kapott. Az Alavés ebben az időszakban egy győzelem mellett hetedszer szenvedett vereséget.
A francia mester ráadásul mérföldkőhöz ért, Benzema találata ugyanis az 500. gól volt, mióta ő irányítja a csapatot. Zidane ezzel lett a második Real-edző, aki szerzett gólok tekintetében elérte a félezres határt (Miguel Munoz 1226 gólt jegyez a királyiak vezetőedzőjeként).
A Real győzelme azt is jelenti, hogy a fordulót követően ismét négypontos előnnyel áll a második helyezett Barcelona előtt.
A játéknap másik meccsén a Granada 3-2-re nyert idegenben a Real Sociedad ellen. A baszk csapat az első félidőben kétgólos hátrányba került, de a második játékrész elején szépített, majd a hajrában egyenlített, a Granadának azonban volt válasza.
Utóbbi együttes a sikerével a kilencedik helyre lépett előre és csak egy ponttal marad el a hetedik San Sebastián-i alakulattól.
La Liga, 35. forduló:
Real Madrid-Alavés 2-0 (1-0)
Real Sociedad-Granada 2-3 (0-2)
csütörtökön játszották:
Athletic Bilbao-Sevilla 1-2 (1-0)
Real Mallorca-Levante 2-0 (1-0)
Eibar-Leganés 0-0
szerdán játszották:
FC Barcelona-Espanyol 1-0 (0-0)
Getafe-Villarreal 1-3 (0-0)
Real Betis-Osasuna 3-0 (2-0)
kedden játszották:
Celta Vigo-Atlético Madrid 1-1 (0-1)
Valencia-Real Valladolid 2-1 (1-0)
TABELLA
M4Sport.hu