A Bundesligába jutást célozta meg Novothny Soma csapata

A Bundesligába jutást célozta meg a Novothny Somát is foglalkoztató VfL Bochum, amely jelenleg a német labdarúgás másodosztályában szerepel.



A 26 éves csatár az M1 aktuális csatornán azt mondta, a klubvezetők úgy érzik, most tényleg reális és komoly esélye van a csapatnak, hogy a szezon végéig versenyben legyen a feljutásért.

    

A Bochum legutóbb már több mint tíz éve, a 2009/10-es idényben szerepelt az élvonalban, azóta a legjobb eredménye a 2011-es harmadik hely volt a másodosztályban, legutóbb pedig nyolcadikként zárt.

    

Novothny kifejtette, a Bundesliga 2 csapatai közül legalább tíz már szerepelt az első osztályban, és a mezőnynek nagyjából a hetven százaléka a feljutást tűzte ki célul az idény előtt.

    

Az augusztus végén szerződtetett csatár az első és a második fordulóban még csak a cseresorból nézte végig új együttese mérkőzését, majd pénteken az Osnabrück elleni hazai találkozó 82. percében sor került a bemutatkozására.

    

"Nagyon jó érzés volt, hiszen legutóbb június végén, az Újpest színeiben játszottan hivatalos mérkőzésen. Nagyon hiányzott a meccsek hangulata, nagyon örültem neki, amikor láttam, hogy én leszek a következő csere" 


- nyilatkozta.

    

Hozzáfűzte, nagy előrelépésnek tartja, hogy döntetlen állásnál küldte be az edzője, ez azt jelenti, hogy később is meg fogja adni a bizalmat.

    

"Rajtam múlik, tudok-e élni vele hosszú távon. Nem biztos, hogy becseréltem volna magamat korábban, mert nem voltam, és talán még mindig nem vagyok száz százalékos állapotban" 


- vélekedett.

    

Novothny közölte, az eredménynek nem örülnek, mert hazai pályán győzelemre készültek, és a meccs végül gól nélkül zárult, de nem mondhatni, hogy rosszul kezdték a szezont, hiszen három forduló után még nincs vereségük.

    

Hangsúlyozta, maximálisan profi a bajnokság, a klub és a körülmények is, ezért minden tekintetben többet kapott, mint amit várt.


MTI

Close Menu