A kupaszereplés után a bajnokságban vár feladat az FTC-re és a Fehérvárra

A nemzetközi kupasorozatok selejtezőjének zárultával a Ferencváros és a MOL Fehérvár FC is pályára lép a hétvégén a labdarúgó OTP Bank Ligában, így a hatodik forduló teljes lesz.



A fővárosi zöld-fehérek a svéd, a skót, a horvát és a norvég bajnokot búcsúztatva felkerültek a Bajnokok Ligája főtáblájára, ezzel 25 év elteltével szerepelhetnek ismét a kontinens elitjében. A nemzetközi menetelés mellett az eddigi ötből három mérkőzést itthon is lejátszottak, és két győzelemmel, valamint egy döntetlennel a negyedik helyen állnak.

    

A vasárnapi játéknapon az éllovas Puskás Akadémia lesz az ellenfelük, amellyel az utóbbi időben akadtak nehézségeik. Az előző négy mérkőzésükből három alkalommal döntetlen született, tavaly augusztusban 4-1-re nyert a Puskás, az FTC pedig legutóbb 2019 februárjában győzött a felcsútiak ellen, igaz, akkor magabiztosan, 4-0-ra.

A második helyen álló székesfehérváriakra csütörtök (ma) este nem alakult jól a Standard Liege vendégeként. 

A belgiumi találkozó nem alakult számukra megfelelően, minden energiájukkal az itthoni feladatokra koncentrálhatnak, igaz, a fáradtság szerepet játszhat a fővárosiak ellen. Az Újpest FC ráadásul - amely két-két győzelemmel, illetve vereséggel és egy döntetlennel a középmezőnyben áll - pozitívan zárta az előző fordulót, mivel nagyot küzdve fordított a Budapest Honvéd ellen. A bajnokságot, a kupát és az augusztusi barátságos mérkőzést is tekintve a legutóbbi öt találkozón döntetlen vagy szűk Fehérvár-győzelem született, tavaly szeptemberben viszont az Újpest 2-0-ra győzni tudott Székesfehérváron.


    OTP Bank Liga, 6. forduló:

    péntek:

MTK Budapest-Budafoki MTE 20.00    

    szombat:

Mezőkövesd Zsóry FC-Kisvárda Master Good 17.00

Diósgyőri VTK-Paksi FC 19.30

    vasárnap:

ZTE FC-Budapest Honvéd 15.00

Ferencvárosi TC-Puskás Akadémia FC 17.30

MOL Fehérvár FC-Újpest FC 20.00


    A tabella:

  1.  Puskás Akadémia FC           4  3   -   1      8-5   9 pont

 2.  MOL Fehérvár FC              4  2   2   -     11-6   8

 3.  ZTE FC                       5  2   2   1     11-7   8

 4.  Ferencvárosi TC              3  2   1   -      8-2   7

 5.  Mezőkövesd Zsóry FC          5  2   1   2      5-5   7

 6.  Újpest FC                    5  2   1   2     9-10   7

 7.  Kisvárda Master Good         4  2   -   2      7-8   6

 8.  MTK Budapest                 5  1   2   2     5-10   5

 9.  Paksi FC                     5  1   1   3     7-10   4

10.  Diósgyőri VTK                4  1   1   2      6-9   4

11.  Budafoki MTE                 4  1   1   2      4-7   4

12.  Budapest Honvéd              4  1   -   3      7-9   3

Close Menu