Izland a világranglista-vezetővel hangol a magyarok elleni mérkőzésre - ELŐZETES

A magyarok elleni novemberi Európa-bajnoki pótselejtzőre készülő izlandi labdarúgó-válogatott a világranglista-vezető belgákat fogadja a Nemzetek Ligája negyedik fordulójában.



Az izlandiak számára, ahogy a magyaroknak is, egyértelműen a Puskás Arénában sorra kerülő összecsapás a prioritás, éppen ezért úgy tűnik, ezt a sorozatot kicsit el is engedték. Azt követően, hogy az északi csapat múlt csütörtökön Románia legyőzésével kiharcolta a továbbjutást, az NL-ben 3-0-s vereséget szenvedett otthon a dánoktól. A belgák a legutóbbi fordulóban 2-1-re kikaptak az angolok vendégeként, a világbajnoki bronzérmes ezt megelőzően legutóbb 2018 novemberében, Svájcban szenvedett vereséget, akkor is a Nemzetek Ligájában.

    

A legfelső osztályban találkozik egymással Olaszország és Hollandia. Szimbolikus jelentősége van annak, hogy a hazaiak a koronavírus-járvány által tavasszal leginkább sújtott Bergamóban fogadják vendégeiket. A helyi szövetség korábbi tájékoztatása szerint az észak-olasz város a pandémia áldozataira emlékeztet, ezért tették oda szerdai mérkőzést. A két csapat hollandiai összecsapásán, szeptember 7-én az olaszok győztek 1-0-ra.

    

Zágrábban a 2018-as világbajnoki döntő két résztvevője, a horvát és a vb-győztes francia válogatott mérkőzik meg. A hazaiaknak van miért visszavágniuk, mivel a moszkvai finálét a franciák nyerték 4-2-re, és ugyanennyire győztek szeptember 8-án otthon az NL-ben.

    

A Nemzetek Ligája 2020/21-es idényéből két pótselejtezős helyet osztanak ki a következő világbajnokságra, de hogy melyik két válogatotté lesz, az csak az európai vb-selejtezők 2021 novemberi zárása után derül ki. Ezt a két helyet ugyanis a két legjobb olyan csoportgyőztes kapja meg, amely a vb-selejtezők során nem végez az automatikus kijutást jelentő első, vagy a pótselejtezőt eredményező második helyen.

    

A legjobbakat felvonultató A és a másodosztályt jelentő B divízió négy csoportjának utolsó helyezettjei kiesnek. Fordítva pedig a B és a harmadosztályú C divízió négy-négy csoportgyőztese feljut. A C divízió négy csoportutolsója rájátszást vív a bennmaradásért, a két vesztes esik ki a D divízióba, ahonnan a két csoportgyőztes kerül a helyükre.

    

Az Európa-bajnokság jövő nyárra halasztása miatt az élvonal négy csoportelsőjének minitornáját, amely a végső győztesről dönt, csak jövő ősszel rendezik meg.


    Nemzetek Ligája, 4. forduló:

    kedd:

    -----

    A divízió:

    4. csoport:

Ukrajna-Spanyolország, Kijev 20.45

Németország-Svájc, Köln 20.45

    Az állás: 1. Spanyolország 7 pont, 2. Németország 5, 3. Ukrajna 3, 4. Svájc 1


    C divízió:

    1. csoport:

Azerbajdzsán-Ciprus, Baku 18.00

Montenegró-Luxemburg, Podgorica 20.45

    Az állás: 1. Montenegró 9 pont, 2. Luxemburg 6, 3. Azerbajdzsán 3, 4. Ciprus 0


    D divízió:

    1. csoport:

Lettország-Málta, Riga 18.00

Feröer-szigetek - Andorra, Torshavn 20.45

    Az állás: 1. Feröer-szigetek 7 pont, 2. Lettország 3, 3. Málta 2 (3-4), 4. Andorra 2 (0-1)


    2. csoport:

Liechtenstein-San Marino, Vaduz 20.45

    Az állás: 1. Gibraltár 6 pont/2 mérkőzés, 2. Liechtenstein 3/2, 3. San Marino 0/2


    szerda:

    -------

    A divízió:

    1. csoport:

Lengyelország - Bosznia-Hercegovina, Wroclaw 20.45

Olaszország-Hollandia, Bergamo 20.45

    Az állás: 1. Olaszország 5 pont, 2. Hollandia 4, 3. Lengyelország 4, 4. Bosznia és Hercegovina 2


    2. csoport:

Anglia-Dánia, London 20.45

Izland-Belgium, Reykjavik 20.45

    Az állás: 1. Anglia 7 pont, 2. Belgium 6, 3. Dánia 4, 4. Izland 0


    3. csoport:

Horvátország-Franciaország, Zágráb 20.45

Portugália-Svédország, Lisszabon 20.45

    Az állás: 1. Portugália 7 pont (6-1), 2. Franciaország 7 (5-2), Horvátország 3, 4. Svédország 0


    B divízió:

    1. csoport:

Norvégia - Észak-Írország, Oslo 20.45

Románia-Ausztria, Ploiesti 20.45

    Az állás: 1. Ausztria 6 pont, 2. Norvégia 6, 3. Románia 4, 4. Észak-Írország 1


    2. csoport:

Skócia-Csehország, Glasgow 20.45

Szlovákia-Izrael, Nagyszombat 20.45

    Az állás: 1. Skócia 7 pont, 2. Csehország 6, 3. Izrael 2, 4. Szlovákia 1


    3. csoport:

Törökország-Szerbia, Isztambul 20.45

Oroszország-Magyarország, Moszkva 20.45

    A csoport állása:

1. Oroszország   3  2 1 -  7-4 7 pont

2. MAGYARORSZÁG  3  2 - 1  4-3 6

3. Törökország   3  - 2 1  1-2 2

4. Szerbia       3  - 1 2  1-4 1


    4. csoport:

Finnország-Írország, Helsinki 18.00

Bulgária-Wales, Szófia 20.45

    A csoport állása: 1. Wales 7 pont, 2. Finnország 6, 3. Írország 2, 4. Bulgária 1


    C divízió:

    2. csoport:

Észak-Macedónia - Georgia, Szkopje 20.45

Észtország-Örményország, Tallinn 20.45

    A csoport állása: 1. Észak-Macedónia 5 pont (6-5), 2. Georgia 5 (4-3), 3. Örményország 4, 4. Észtország 1


    3. csoport:

Moldova-Szlovénia, Chisinau 20.45

Görögország-Koszovó, Athén 20.45

    Az állás: 1. Görögország 7 pont (4-1), 2. Szlovénia 7 (2-0), 3. Koszovó 1 (2-4), 4. Moldova 1 (1-4)


    4. csoport:

Litvánia-Albánia, Vilnius 18.00

Fehéroroszország-Kazahsztán, Minszk 20.45

    Az állás: 1. Kazahsztán 4 pont (3-2), 2. Albánia 4 (2-1), 3. Fehéroroszország 4 (4-5), 4. Litvánia 4 (3-4)

    

Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.


MTI

Close Menu