Koeman: nyugodtan kell futballoznunk

Ronald Koeman, az FC Barcelona vezetőedzője szerint csapatának nyugodtan kell futballoznia a Ferencváros elleni Bajnokok Ligája nyitányon.



A holland szakember a mérkőzést megelőző hétfői on-line sajtótájékoztatóján kiemelte, fontos hét ez az együttes életében, hiszen a legrangosabb európai kupasorozat rajtja mellett a hétvégén a Real Madrid elleni El Clásico következik. Hozzátette, ahhoz, hogy a rangadón sikeresek legyenek, elengedhetetlen, hogy a BL-ben jól rajtoljanak

    

Az MTI kérdésére a Barca korábbi legendás védője elmondta, egyáltalán nem gondolják, hogy könnyű dolguk lenne a magyar bajnokcsapat ellen, komoly fizikai csatára számít. Hozzátette, senkit sem akar pihenteti a szombati szuperrangadó előtt, hiszen most nem az, hanem a Ferencváros elleni összecsapás a fontos.

    

Ronald Koeman - akinek testvére Erwin, korábban magyar szövetségi kapitány volt, de nem beszéltek a keddi mérkőzésről - megjegyezte, a BL csoportkörében már nincsenek gyenge csapatok, de nekik a saját játékukra kell koncentrálniuk.

    

A Barcelona a hétvégén nagy meglepetésre 1-0-ra kikapott a Getafe vendégeként, Koeman szerint egy vereségre a legjobb gyógyír a győzelem, de hazai pályán amúgy is minden körülmények között csakis a győzelem számít elfogadható eredménynek.

    

A tréner kiemelte, a játékosok keményen dolgoznak, jó a hangulat a csapatnál és bízik benne, hogy hogy hamarosan mindenkinek sikerült elsajátítani az új rendszert.

    

Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője 18.40 órakor tart sajtótájékoztatón a Camp Nou Stadionban.


MTI

Close Menu