Szoboszlai élete eddigi legfontosabb meccsének tartja a pótselejtezőt

Szoboszlai Dominik, a Salzburg magyar válogatott labdarúgója szerint élete eddigi legfontosabb mérkőzése lesz jövő csütörtökön az Izland elleni Európa-bajnoki pótselejtező.



    

"Nagyon készülök. Életem meccse lesz annak ellenére, hogy már játszottam a Liverpoollal és a Bayernnel a Bajnokok Ligájában" 


- jelentette ki az M1 aktuális csatornának a Salzburg támadó középpályása, aki arról is beszélt, hogy a klubjánál pénteken lesz az utolsó tesztelés a válogatott szünet előtt, annak vasárnapra lesz eredménye, s akkor tud csatlakozni a nemzeti együttes keretéhez, ha addig ő és minden társa is negatív eredményt produkál, különben ismét karantén vár az egész csapatra.

    

Szoboszlai arra utalt, hogy az októberi három válogatott találkozót azért kellett kihagynia, mert pozitív koronavírustesztek miatt az egész klubcsapata, így ő is karanténba került, azaz nem tudott hazautazni.

    

A 20 éves futballista beszélt a BL csoportkörének első három fordulójáról is, amelyben eddig egy pontot gyűjtött az osztrák bajnok.

    

"Nem mondom, hogy a második hely a cél, de mindent megteszünk érte. Ha nem is jön össze, akkor mindenképpen legalább harmadikként akarunk zárni" 


- mondta Szoboszlai.

    

A tízszeres válogatott játékos a keddi, címvédő Bayern München elleni találkozóról úgy vélekedett, hogy a 79. percig egyenrangú partnerei voltak a bajoroknak, ugyanis megvoltak a lehetőségeik 2-2-nél, azok kimaradtak, az ellenfél pedig betalált.

    

"Ilyen a futball. A harmadik góltól úgymond megrogytunk. Az utolsó percekre elfáradtunk, a Bayern pedig nem az a csapat, amely visszaáll, így utána annyit rúgtak, amennyit tudtak" 


- értékelte a 6-2-re elvesztett találkozót Szoboszlai, aki az eredmény ellenére elégedett volt csapata játékával.

    

Úgy vélte, a salzburgiak az egyik legerősebb csoportba kerültek, a másik két riválissal szemben ugyan fordítani tudtak, de saját hibájukból nem sikerült nyerniük. Az Atlético Madrid 3-2-re múlta felül az osztrák együttest, amely a Lokomotiv Moszkvával 2-2-es döntetlent játszott.


MTI