"Nyilvánvaló cél, hogy szeretnénk döntőbe kerülni, és azt akár megnyerni"
- nyilatkozta a BL-szereplésről a középpályás pénteken az M1 aktuális csatornán.
A 2013 óta hatszoros bajnok, és jelenleg is címvédő Wolfsburg játékosa hozzátette, nem adták fel, hogy ismét megnyerjék a Bundesligát, bár tíz forduló után öt ponttal le vannak maradva a listavezető Bayern München mögött.
Jakabfi szerdán két góllal járult hozzá csapata 5-0-s sikeréhez a Spartak Subotica otthonában a BL főtáblájának első körében, amelynek tétje a legjobb 16 közé jutás.
"Láttunk videókat a tavalyi, Atlético Madrid elleni meccsükről, amit csak 4-3-ra veszítettek el. Nagyon komolyan vettük a meccset"
- nyilatkozta.
A szerbek elleni párharc visszavágóját jövő szerdán rendezik, és Jakabfi kijelentette, addig nem foglalkoznak a következő ellenfelükkel.
A Wolfsburg 2013 óta kétszer nyerte meg a BL-t, háromszor pedig ezüstérmes volt.
A támadó középpályásnak ez volt a hetedik és a nyolcadik gólja klubcsapatában a mostani idényben, mivel a Bundesligában eddig hatszor talált a hálóba. Hangsúlyozta, ez nem csak ő érdeme, hiszen nagyon jó az együttműködés a csapattársaival. Sok játékos vállán van a felelősség, és a Wolfsburg erősségét mutatja, hogy sokan lőnek gólt, illetve adnak gólpasszt a keretből.
Csütörtökön Markó Edina hét év után lemondott a magyar női válogatott szövetségi kapitányi posztjáról, ám Jakabfi ezt nem akarta kommentálni.
"Tiszteletben tartom a döntését, de nem érzem úgy, hogy jogom van bármit is mondani erről"
- közölte.