Hivatalosan is bejelentették, hogy távozott a teljes szakmai stáb, így Löw Zsolt is a Paris SG-től

Hivatalosan is bejelentették, hogy a Paris SG vezetősége felbontotta az eddigi vezetőedző, Thomas Tuchel szerződését. A 47 éves szakemberrel együtt távozik a teljes szakmai stáb, így Löw Zsolt sem folytatja a munkát Párizsban.



A hétvégén jól értesült forrásokra hivatkozva jelent meg a hír, miszerint a Paris SG vezetősége felbontja az eddigi vezetőedző, Thomas Tuchel szerződését. Bár a PSG 4-0-ra nyert a Strasbourg ellen, így is csak a harmadik helyen áll, bár csupán egy pont a hátránya a Lyonnal szemben.


A Bajnokok Ligájában is jól szerepelt a csapat. Idén – története során először – eljutott a döntőig, ahol aztán a Bayerntől kapott ki. A most zajló sorozatban kijutott a csoportból, s a Barcelona ellen folytatja majd.


A mindig jól értesült Fabrizio Romanóra hivatkozva a Daily Mail arról írt, hogy Tuchel 5,4 millió fontos lelépési pénzt kap. Már az utódáról is cikkeztek a lapok. A Tottenham korábbi szakvezetője, Mauricio Pocchettino visszatérhet szeretett városába. Az argentin szakember futballistaként 2001-2003 között volt a francia csapat játékosa.


Könnyen lehet az is, hogy a Tuchel–Löw páros nem marad sokáig munka nélkül. Sokan Frank Lampard utódát látják bennük a Chelsea kispadján. Annál is inkább beigazolódhat a német Bild értesülése, mivel 2017-ben már szóba került Tuchel londoni kalandja, de végül a PSG-hez szerződött.


Blikk.hu

Close Menu