Ibrahimovic idén már nem játszik

Zlatan Ibrahimovic ebben az évben már nem lép pályára az AC Milan színeiben az olasz labdarúgó-bajnokságban.



Úgy volt, hogy a milánóiak 39 éves svéd csatárja sérüléséből felépülve a Serie A hétközi fordulójában már bevethető lesz, de a szerdai, genovai mérkőzésen nem kapott lehetőséget. A pénteki edzés végén pedig - a Sky Sport Italia híre szerint - fájdalmat érzett a bal vádlijában, így eldőlt, hogy idén már nem számíthat rá Stefano Pioli vezetőedző.

    

Ibrahimovic november 22-én, a Napoli elleni rangadón dőlt ki: combizomsérülést szenvedett, és azóta nem állhatott csapata rendelkezésére, pedig hat bajnokiján szerzett tíz góljával jelentős részt vállalt a vörös-feketék korábbi remekléséből.

    

A bajnoki tabellán éllovas AC Milannak még két mérkőzése van idén: vasárnap a Sassuolóval, a szerdai évzárón pedig a Bajnokok Ligájában nyolcaddöntős Lazióval találkozik a Serie A-ban.


MTI

Close Menu