Moldovai fogadási bűnszervezetet számolt fel az Europol

Moldovai élvonalbeli labdarúgó-mérkőzések eredményeinek tiltott befolyásolásában vétkes, szervezett bűnözői csoport négy tagját állította elő az Európai Unió (EU) rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol.



A hágai székhelyű Europol keddi tájékoztatása szerint az első osztályban szereplő moldovai klubok legalább fele érintett a bundabotrányban.

    

Az illetékes moldovai korrupcióellenes hatósággal közösen végzett, továbbra is folyamatban lévő nyomozás nyilvánosságra hozott részletei szerint az élvonal tíz csapata közül idáig öt esetében nyert bizonyítást, hogy a klubok vezetői, edzői, menedzserei, futballistái és egyéb közvetítők is a hálózat részét képezték.

    

Az elkövetők a 2020/21-es szezonban legalább húsz meccsen befolyásolták az eredményeket, amelyekre főként ázsiai piacokon kötöttek fogadásokat. A fogadások összege 10 ezer és 20 ezer euró (mintegy 3,6-7,2 millió forint) között mozgott mérkőzésenként. A bűnözői csoport csalásból szerzett hasznát mintegy 600 ezer euróra (216 millió forint) becsülik.

    

A házkutatások során - beleértve a futballklubok irodáit is - számos mobiltelefont, dokumentumot és bankkártyát foglaltak le, közölte az Europol.


MTI

Close Menu