Rebrov: a Juventus elleni mérkőzés bizakodásra ad okot

Szerhij Rebrov vezetőedző szerint a Ferencvárosnak a múlt kedden a Juventus vendégeként nyújtott teljesítménye bizakodásra ad okot a szerdai, Barcelona elleni Bajnokok Ligája csoportmérkőzés előtt.



    

"A BL-hez tapasztalat is kell. Az első három találkozón sok tapasztalatot gyűjtöttünk, ez pedig hasznunkra vált. Ennek láthattuk jeleit a Juventus otthonában" 


- mondta keddi sajtótájékoztatóján az ukrán szakember, aki hozzátette, továbbra is az a legfontosabb, hogy versenyképesek legyen az együttes, e tekintetben kifejezetten bíztatónak látta a torinói mérkőzést, de nem utolsó szempont, hogy a teljesítmény pontszerzéssel is párosuljon.

    

A katalán klub keretét és hiányzóit illetően kifejtette, a Barcelona második csapata is minőségi labdarúgókból áll, ami bebizonyosodott már a Dinamo Kijev ellen, hiszen múlt héten az ukrán fővárosban 4-0-ra nyert a spanyol sztárcsapat. Rebrov szerint minden poszton megvan a megfelelő konkurencia, a különbség pedig elenyésző a játékosok között a Barcelonánál, vagy éppen a Juventusnál.

    

"Nekünk a saját játékunkra kell koncentrálni" 


- jelentette ki Rebrov, aki elmondta, az elmúlt napokban a torka fájt, de már jobban van, noha a hangja még nem tökéletes.

    

A 46 éves szakember arról is beszélt, hogy a tavalyi év Európa-ligás tapasztalata nagyban segíti a csapatát, hogy bírja ezt az erőltetett menetet, amelyből idén még két BL- és négy bajnoki találkozó van hátra. Kifejtette, próbál rotálni, amiben sokat segít, hogy a koronavírus-járvány miatt öt cserelehetőség engedélyezett, mert így jobban megoszlik a teher a játékosokon.

    

"Akik játszanak, azok boldogok. Edzőként elsősorban azokkal van dolgom, akik éppen kimaradnak a csapatból. Sokat beszélünk velük, éreztetjük, hogy mindenki fontos a keretben. Ennek köszönhető, hogy Frimpong Torinóban az egyik legjobb volt, mert nagyon motiváltan lépett pályára" 


- mondta Rebrov annak kapcsán, hogy miként tartja tűzben a kevesebb szerepet kapott játékosokat. Hozzátette, arra kifejezetten büszke, hogy rendre három-négy magyar van a kezdőben, ezzel kapcsolatban pedig kiemelte, rászolgáltak a bizalomra és bebizonyították, versenyképesek ezen a szinten is.

    

"Mindig nehéz a Barcelona ellen játszani, szerdán is a katalánok lesznek az esélyesek. De nem adhatjuk fel a támadás lehetőségét, ha nem csak védekezünk, akkor lehet esélyünk a bravúrra" 


- fogalmazott Somália, a Ferencváros középpályása.

    

A brazil futballista vegyes érzésekkel fogadta, hogy többek között a hatszoros aranylabdás Lionel Messi nem utazik el Budapestre, mert "az ember mindig a legjobb játékosok ellen akar játszani", ugyanakkor a csapat szempontjából örül neki, mert az argentin sztár nélkül egy picit több esély lehet a bravúrra.

    

"A barcelonai mérkőzés az első volt a csoportkörben, ezért is nehéz volt. Most már jobban látjuk, mit követel meg a BL" 


- utalt a nyitókörben elszenvedett 5-1-es vereségre a 32 éves Somália, aki szerint jövő kedden, a Dinamo Kijev elleni meccs egyfajta döntő lesz, de most egy bravúros pontszerzéssel az FTC előnyből várhatná azt az összecsapást.

    

A G csoportból a százszázalékos Barcelona és a második Juventus is továbbjutott már, az FTC és a Dinamo Kijev a harmadik helyért csatázik, amellyel tavasszal az Európa-liga legjobb 32 együttese között lehet folytatni a nemzetközi szereplést.


MTI

Close Menu