Bejelentette visszavonulását Ibrahim Afellay

Bejelentette visszavonulását Ibrahim Afellay, világbajnoki ezüstérmes, 53-szoros holland válogatott futballista - számolt be a holland sportsajtó.



A nagy tehetségnek kikiáltott támadó a PSV Eindhovenben kezdte a karrierjét, Dzsudzsák Balázzsal egy csapatban számos emlékezetes pillanatot szereztek a klub szurkolóinak. Afellay innen nagy reményekkel szerződött az FC Barcelonához, de egy súlyos térdsérülés miatt nem tudott meghatározó játékossá válni a katalán klubban, ahol mindössze 35 mérkőzés jutott neki, igaz, Bajnokok Ligája-győztesnek mondhatja magát.

    

Pályafutása során többször is kölcsönadták, játszott a Stoke City, az Olimpiakosz és a Schalke 04 csapataiban, karrierje utolsó állomása pedig nevelőklubja volt. Tétmérkőzésen több mint egy éve nem lépett pályára, tavaly január 26-án a Twente elleni bajnokin ráadásul kiállították.

    

A holland nemzeti csapatban 53 alkalommal lépett pályára, hétszer volt eredményes, 2011-ben a magyarok elleni Európa-bajnoki selejtezőn is betalált.


MTI

Close Menu