Kisvárdán mutatkozik be Szabics a Fehérvár kispadján - ELŐZETES

A nagy fölénnyel éllovas Ferencváros a kiesés elkerüléséért harcoló Budafok ellen folytathatja menetelését a labdarúgó OTP Bank Ligában, melynek 27. fordulójában bemutatkozik a MOL Fehérvár csapatának élén Szabics Imre és szakmai stábja.



A címvédő Ferencváros december 19-én otthon 2-1-re, január 27-én, az ötödik fordulóból pótolt mérkőzésen pedig vendégként 3-0-ra verte a jelenleg utolsó előtti ellenfelét, amellyel szemben ezúttal is esélyesként lép pályára.

    

A Fehérvárnál február 26-án jelentették be, hogy a játékosként 36-szoros válogatott Szabics Imre április 1-től átveszi a székesfehérvári csapat irányítását és az edzői stábhoz vele együtt csatlakozik majd Juhász Roland és Torghelle Sándor is. Az együttest ideiglenesen Szalai Tamás korábbi pályaedző készítette fel és vezette megbízottként azóta, hogy február 17-én a klub közös megegyezéssel szerződést bontott Márton Gáborral.

    

Az osztrák válogatott másodedzői posztját feladó Szabics első feladata a Kisvárda elleni, idegenbeli mérkőzés levezénylése lesz vasárnap kora délután. A két gárda előbb Székesfehérváron találkozott az előző év utolsó fordulójában, amelyben a Fehérvár 3-0-ra győzött, majd január 27-én Kisvárdán pótolták az ötödik fordulóból elhalasztott mérkőzést, melyen 2-1-es hazai siker született. A székesfehérváriak a világbajnoki selejtezők előtti legutóbbi körben 1-0-ra kikaptak a Puskás Akadémia vendégeként, így nyolc pontra nőtt a hátrányuk a második helyezett felcsúti csapattal szemben, amely vasárnap az utóbbi időben egyre stabilabb teljesítményt nyújtó Mezőkövesdet fogadja majd, amely klubrekordot jelentő 13 kör óta veretlen.

    

A Zalaegerszeg szombaton a kiesés elkerüléséért zajló küzdelemben fontos mérkőzésen az utolsó helyezett Diósgyőrt látja vendégül, míg a veszélyes zónához szintén közel álló Budapest Honvéd az Újpesttel játszik ugyancsak szombaton.

    

    OTP Bank Liga, 27. forduló:


    szombat:

Paksi FC-MTK Budapest 14.45

ZTE FC-Diósgyőri VTK 17.00

Budapest Honvéd-Újpest FC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 19.30


    vasárnap:

Kisvárda Master Good-MOL Fehérvár FC 14.30

Budafoki MTE-Ferencvárosi TC 17.00

Puskás Akadémia FC-Mezőkövesd Zsóry FC 19.15

  

    A tabella:


 1. Ferencvárosi TC             26 18   7   1    55-18  61 pont

 2. Puskás Akadémia FC          26 15   3   8    37-31  48

 3. MOL Fehérvár FC             26 11   7   8    50-32  40

 4. MTK Budapest                26 10   8   8    38-33  38

 5. Mezőkövesd Zsóry FC         26 10   8   8    31-32  38

 6. Újpest FC                   26 10   4  12    35-51  34

 7. Paksi FC                    26  9   7  10    52-52  34

 8. Kisvárda Master Good        26  9   7  10    23-34  34

 9. Budapest Honvéd             26  7   8  11    37-37  29

10. ZTE FC                      26  7   5  14    42-50  26

11. Budafoki MTE                26  7   5  14    31-48  26

12. Diósgyőri VTK               26  6   5  15    28-41  23



MTI

Close Menu