Több mint kétmilliárd forintos támogatásban részesült a DVTK

Újabb jelentős támogatást ítélt meg a magyar kormány a DVTK észak-magyarországi sportinfrastruktúra fejlesztési programjának folytatásához, valamint a klub utánpótlásának regionális fejlesztéséhez.



    

Ezt szerdán jelentette be Sántha Gergely, a DVTK elnöke, Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, Kiss János, miniszterelnöki biztos, és Veres Pál, Miskolc polgármestere a diósgyőri stadionban.

    

A támogatásról szóló határozat értelmében a kormány csaknem 1,2 milliárd forint többletforrást biztosít a DVTK észak-magyarországi infrastruktúrafejlesztési programjának, és több mint 1,1 milliárd forint céltámogatást az Észak-magyarországi Regionális Utánpótlás Központ működésére és sportszakmai fejlődésére a Gazdaságvédelmi Alapból.

    

"Köztudomású és általánosságban is elmondható, hogy a sport szórakoztat, a sport mentálisan és fizikálisan is egészséges embereket nevel, a sport építi a társadalmat, de kevés szó esik a sport preventív szerepéről az egészségügyben" - kezdte Sántha Gergely, a DVTK elnöke. - "A mostani pandémia időszakában is bebizonyosodott, hogy az, aki sportol, aki sportosan és egészségesen él, az természetes módon sokkal jobban kezeli ezt a vírust, a vírus következtében kialakuló súlyosabb szövődményeket. Többek között ezért is fontos a sport és ezért is fontos egy sportklub. A DVTK minden területen a sport fejlesztését tűzte ki célul az észak-magyarországi régióban. A víziónk, hogy a DVTK a legnagyobb magyarországi regionális sportklub legyen, részben már megvalósult, a sportklubnak lassan háromezer sportoló a tagja és a régió három megyéjén kívül már a dél-kelet szlovákiai régióban is képviseltetjük magunkat."

    

Csöbör Katalin, országgyűlési képviselő, a DVTK társadalmi elnöke kiemelte, a most megítélt, mintegy 2,3 milliárd forintot részben infrastrukturális fejlesztésre, részben a működés finanszírozására használhatja fel a klub. Hozzátette, ez a segítség is azt mutatja, hogy a kormány is úgy gondolja, szükség van egy jó és erős Diósgyőrre.

    

Kiss János hangsúlyozta, egyre nő a szellemi és fizikai tőke a klub mögött, ami nélkül nincsenek sportsikerek, mert a sportot ma már vállalatszerű szervezetek képviselik, és ehhez tőke kell.

    

Veres Pál, a DVTK kisebbségi tulajdonosának képviselője úgy vélekedett, hogy közösségformáló erő sok minden lehet, de Miskolcon hagyományai szerint is az egyik legmeghatározóbb a sport, azon belül pedig a DVTK, mint sportegyesület. Ez nem csak sport, nem csak labdarúgás, ez egy életérzés - fogalmazott.


MTI

Close Menu