A cseh bajnok ellen folytatja a Ferencváros - ELŐZETES

A magyar bajnok Ferencváros szerda este a cseh Sparta Praha együttesét fogadja a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának első mérkőzésén.


   


 


A zöld-fehérek egyelőre százszázalékosak a sorozatban, hiszen a koszovói Prishtina és a litván Zalgiris Vilnius együttesével szemben is kettős győzelemmel jutottak tovább, ugyanakkor az OTP Bank Ligát hatalmas meglepetésre a Kisvárdától elszenvedett 2-1-es hazai vereséggel kezdték.

    

A második selejtezőkörben aratott győzelemmel az már eldőlt, hogy a 2019-ben az Európa-liga, tavaly pedig a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelt Ferencváros 2021 őszén is érdekelt lesz valamely európai kupasorozat csoportkörében.

    

A "legrosszabb" esetben, azaz egy esetleges Sparta Praha elleni búcsút követően az Európa-liga playoffjában lenne érdekelt a gárda, ott a vesztesek a Konferencia-liga főtábláján indulhatnak majd. Továbbjutás esetén újra a BL csoportkörért szállnának harcba a zöld-fehérek, de ha nem is járnának sikerrel, akkor az El-főtáblával vigasztalódnának.

    

A találkozó 20 órakor a spanyol Jesús Gil Manzano sípjelére kezdődik, a mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.


MTI

Close Menu