A névsor pénteken vált hivatalossá, és a fradi.hu-n olvasható közlemény szerint Peter Stöger vezetőedző a szakmai stábbal közösen döntött a keret összetételéről.
"Néhány játékost ki kellett hagynunk, hiszen korábban vagy jelenleg sérüléssel bajlódtak, igaz ez például Lasha Dvalira is"
- indokolt az 55 éves osztrák szakember, aki úgy fogalmazott, Boli mellőzésére több okuk is volt.
"Voltak vele problémák a múltban, ezekről beszéltünk is egymással, de a múlt hétvégén ismét gond volt vele, ezt követően pedig úgy döntöttünk, hogy nem lehet tagja a csoportkörre benevezett keretnek" - mondta Stöger, és hangsúlyozta: "mindenkinek a Ferencvárosért kell dolgoznia, a legfontosabb a csapategység".
A Ferencváros szeptember 16-án, a Bayer Leverkusen vendégeként kezdi meg a szereplést az El csoportkörében.
A Ferencváros El-kerete a csoportkörre:
kapusok:
Bogdán Ádám, Dibusz Dénes
védők:
Miha Blazic, Botka Endre, Marijan Cabraja, Eldar Civic, Csontos Dominik, Adnan Kovacevic, Samy Mmaee, Henry Wingo
középpályások:
Somália, Zeljko Gavric, Aissa Laidouni, Stjepan Loncar, Szánthó Regő, Vécsei Bálint, Kristoffer Zachariassen
támadók:
Ryan Mmaee, Róbert Mak, Tokmac Nguen, Myrto Uzuni, Oleksandr Zubkov
MTI