Brazil labdarúgócsapat vezetőedzője lehet Paulo Sousa

Paulo Sousát, a lengyel labdarúgó-válogatott portugál vezetőedzőjét szeretné szerződtetni a brazil élvonalban szereplő Internacional vezetősége.




    

A Globo brazil televíziócsatorna beszámolója szerint két évre szóló szerződést ajánlanak az 51 éves trénernek, és a Porto Alegre-i klub képviselői rövidesen Portugáliába utaznak, hogy személyesen tárgyaljanak vele.

    

Az Internacional idén a 12. helyen végzett a brazil bajnokságban. Az eddigi szakvezető, Diego Aguirre tíz napja távozott posztjáról.

    

Sousa, aki korábban Magyarországon, a Videotonnál is dolgozott, az idén január 21. óta edzi a lengyel válogatottat. Irányításával az együttes bejutott a jövő évi katari világbajnokság európai selejtezősorozatának rájátszásába, ahol az orosz válogatottal találkozik. A pótselejtezőt március 24-én rendezik Moszkvában, a győztes pedig március 29-én hazai pályán csap össze a vb-részvételért a Svédország-Csehország találkozó továbbjutójával.


MTI

Close Menu